02 június, 2009

2009.05.30. Kecskemét CACL.

Runny sikere Kecskeméten.
Runny Res. CACL.
Hódmezővásárhelyi Runny csúfos megverettetése után feladtam a coursingen való versenyeztetést.
Barátaim, családom segítségével sikerült új lendületet vennem és Runnyt elindítani a kecskeméti coursing CACL pontszerző versenyén.
Sorsolás alapján Dinamittal került egy futamba.
Dinamit jó, féltettem Runnyt. A kezdést elrontotta, de ügyesen korrigált, szépen mentek. Dinamit a célt rontotta. Runny fogta meg először a nyulat, még eddig sosem volt ilyen vehemens
A második futamban Kyrával került össze. remekül indult, végig pontosan a nyúl nyomában.
Kyra egy kanyarban megelőzte, de Runny gyönyörűen behozta. A nyulat megint ő fogta meg először.
Runny hatalmasat küzdött, csodálatos volt.
Ezzel a futammal megszerezte a II. helyet, így a Kecskeméti coursingen Runny Res CACl lett.
Büszke vagyok rá, tudtam, hogy jó, szereti, és most megtudtam, már küzdeni is tud a "zsákmányért".






Képek: Laczkovics László
Németh István




Nincsenek megjegyzések: